Ebben a percben (14:53) sikerült felhívnom az Anyakönyvi Irodát (13-15 óráig volt ügyfélfogadás), és egy végtelenül kedves, segítőkész, tündéri anyakönyvvezető hölgy vette fel a telefont. Érdeklődtem, és ő minden téren megnyugtatott. ("Emiatt ne aggódjon, ne stresszeljen, mindent megoldunk.") Azt mondta, hogy a műsor óta alig győzik kapkodni a telefonokat, miközben ők még semmi tájékoztatást nem kaptak, úgyhogy ő mindent úgy csinál, mint eddig, csak apasági nyilatkozatot kér, ÉS minden babának kiállítja az anyakönyvet, mert milyen dolog, és hogy lehetne megtenni a családokkal, hogy a kicsi TB-kártya nélkül legyen. "Mi van, ha ne adj Isten, megbetegszik az a pici baba? Hogy viszik orvoshoz?"- kérdezte a hölgy.
Aztán még nagyon jól elbeszélgettünk, és csendben bevallotta, hogy a pesti anyakönyvvezetők munkáját ne vegyem alapul, mert annál ők sokkal rugalmasabban dolgoznak. Azt is mondta, ha esetleg úgy kell majd eljárnia, ahogy a műsorban mutatták, akkor majd ő hivatalból fogja megkeresni a Közjegyzői Kamarát, ne aggódjak emiatt sem, és hogy ő mindent minél hamarabb elkövet azért, hogy a babákat ne hagyja anyakönyv és TB-kártya nélkül.
Egyéb dolgokról is beszélgettünk így az ügyfélfogadás végén, már nem kapkodott. Nagyon-nagyon kedves volt.
Most már csak azt nem értem, hogy az Országos Közjegyzői Kamara Jogi Irodájának vezetője hogyan nyilatkozhat tényként és felelősséggel egy dologról, amiről pl. a fehérvári Anyakönyvi Iroda nem is tud (és a hölgy elmondása szerint egyéb Anyakönyvi Irodák sem, mert ők is egymást hívogatják a műsor óta), pedig ha valakiknek tudnia kéne róla, azok az anyakönyvvezetők. Ezek után mondjuk nem is érdekel. Ez is tipikus magyar dolog: nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. A hölgy megnyugtatott, csak most az lenne jó, ha nem változtatnának még 3 hétig!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése