A legfrissebb felfedezésünk, hogy elalvás előtt énekelt. A saját babanyelvén, de dallamosan. Imádja a zenét, illegeti magát, ha meghallja, állandóan táncolni akar a zenére, és most énekelt. Olyan édes volt.
3 napja (máj.24.) kézen fogva sétál. Lent voltunk a játszótéren, de én Zalánnal távolabb mentem, és csak azt láttam, hogy Zoli fogja a kezét, Luca pedig sétál. Itthon nem erőlteti a sétát, nincs tér, de a játszótéren haladni akar. Ott most már sokat sétál.
A mai játszóterezés óriási hisztibe torkollt, mert Lucám beleszeretett a homokozóba, de a mai hidegben nem engedtem, hogy belemásszon. Ezért felemelte a lábát, és hátravágta magát, a fejét. Nagyon-nagyon remélem, hogy nem lesz földön fetrengős hisztizős kislány. Pedig talán ezek a csírái. Zoli kisfiú korában földhöz verte magát, hogy elérje, amit akart, de Zalán szerencsére nagyon rendesen rendezi le. Üvölt, ordít, sikít, de ha ezt kivárom, ha ezt bírjuk türelemmel, akkor általában lehet vele beszélni.
Azt is mostanában vesszük észre, hogy Luca érti, amit kérdezünk tőle, amit mondunk neki. Olyan jó érzés, hogy kézzel, lábbal, hangokkal válaszol, és segít nekünk. Nagyon-nagyon ügyesen kommunikál, és ezzel megkönnyíti és színesíti a napjainkat.
8 fogacskája van, úgyhogy nincs akadály. (És ezek számomra teljesen hihetetlenül, szinte minden jel nélkül jöttek ki. Most is abból tudom, hogy jön 2 foga, hogy az ínye meg van duzzadva, és nagyon folyik a nyála. Bezzeg Zalán végigüvöltötte minden fogacskája küzdelmét. ) A nagy darab almákat, a nagy falat szendvicset, húsokat minden gond nélkül nyeli el.
Teljes ellentéte a Zalánnak. Zalánt játék, séta közben kellett etetni. Folyton ki kellett találnunk valami cselt, hogy rávegyük, egyen egy keveset. Mostanában már jobban eszik: napközben kevesebbet, de vacsira sokat. Nincs ezzel gond, mert lemozogja, és egyébként is vékony testa
Luca testalkata kicsit más. Zalán soha nem volt ennyire dundi, mint Luca. Pedig Luca súlya a mai tanácsadáson: 9,06 kg volt. CSAK!!! Mostanában nagyon sok kisgyerekkel találkoztam, akik azonos idősen nagyobb súlyúak, vagy fiatalabbként kb. ilyen súlyban vannak, de mégsem látszanak ennyire dundinak. Kerek, puha hörcsög-pofija, vastag, hurkás lábai mind-mind enni valóak.
Tehéntejet még nem iszik, mert a szopizással kap elég tejet. Már csak az esti mesélés után szopizik, és ez mindkettőnknek jó. Napközben jelét sem látni, hogy szeretné, de este nagyon-nagyon kell neki, és ezt nagyon érthetővé teszi. Múltkor nem voltam itthon este, Zoli fürdette, vacsoráztatta, fektette őket. Mesélte, hogy Luca annyira sírt, miután berakta az ágyába, hogy Zalánt át kellett vinni a hálószobába, hogy tudjon aludni. Nem lehetett megnyugtatni szegényt, és egyszercsak beájult a fáradtságtól. Azelőtt sem, azóta sem sírt este ennyire keservesen. Szóval az esti szopi még marad.
Van még egy nagyon édes dolga a Lucának: ha eléri a Zalán zsepijét, odamászik vele Zalánhoz, odadugja Zalán orrához, és közben fújtat a pici orrával. :-)
Ja, és az abszolút kedvencem: Luca imádja a könyveket. Kedvence Anna,Peti,Gergő. Nem tudom, hogy a pöttyöket ismeri fel a borítón, vagy a rajzolást, de amint meglátja, addig nyújtózkodik, kiabál, amíg meg nem kapja. A többi könyv is nagyon izgatja, de Bartos Erika valami miatt nála favorit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése