Zete első aranyköpése

Zete az első bölcsis félévben pont úgy köszönt el tőlem, ahogy azt a nagyobb testvéreitől az oviban látta: puszival-öleléssel. Minden nap ugyanúgy. Puszi és ölelés után bement a csoportba, tökéletesen elvegyült a gyerekek között, azonnal játszani kezdett. A játékból csak a reggeli, tízórai, ebéd és uzsonna tudták kizökkenteni. Amikor este itthon megkérdeztem, hogy kivel játszott, akkor eleinte csak Anita nevelőnőt mondta, akit bevallása szerint szeret, de a hónapok múlásával egyre gyakrabban hallottam Hanna nevét is. Hanna egy édes mosolygós kislány, aki imád táncolni és (mint már azóta az anyukájától megtudtam) Zetével játszani. (és véletlenül Zalán-Luca óvó nénijének unokája :-) ) Egyik este Zete a kérdésre, hogy kivel játszott, már azt mondta, hogy "Hannával. Én Hannámmal."
Aztán egy téli reggelen Zete már nem érte be az elköszönéskor adott/kapott puszival és öleléssel. Kitalálta, hogy ő most az ablakból integetni fog. Ezen a reggelen a csoportban még csak Hanna volt, amikor megérkeztünk. Az ajtóban puszi-ölelés, Zete szaladt az ablakhoz, Hanna automatikusan utána, mire Zete a csoportszoba közepén megtorpant, szigorúan ránézett Hannára, és határozottan rákiabált: "ÉN ANYÁM!". És szegény Hanna tudta, hogy nincs közös integetés. :-)