3/4 óra az oviban

Különlegesen indult a ma reggelünk. Lucának nem kellett könyörögni, és noszogatni sem kellett, készült mint egy kis angyal, hiszen ő megy az oviba. Hárman indultunk el, először Zalánt vittük el, elköszöntünk (aki most éppen nem is foglalkozott velünk, mert annyira izgalmas hétvégéje volt, hogy arról azonnal mesélni kell, és "szia Anya! Jól van, jól van.... menjél szia!"), de Lucát meg nem érdekelte, hogy Zalánnak oviba kell mennie, menjünk már az ő ovijába. (háttérinfo, hogy 2 külön oviba fognak járni, mert a Zaláné nagyon messze van ahhoz, hogy a reggeli és délutáni csúcsforgalomban még 6 évig ácsorogjunk, így kibekkeljük ezt a 2 évet, és Zete is a körzetesbe megy majd, ahova Luca, Zalán meg iskolába). 

Az ovi felé Luca még elejtett egy olyan mondatot, hogy ő nem akar ott maradni egyedül. Elmondtam, megbeszéltük, konstatálta, hogy nem lesz egyedül. Megérkeztünk az ovihoz, köszöntünk az óvónéninek, és Luca már kérdezte is, hogy "Mehetek?" Hova, kislányom??? Cipő, váltónaci??? Jaaaa! 2 perc alatt egyedül átöltözött, megkereste a szívecskés dobozt, beletette a ruháját, a helyére a cipőjét, és újra: "Mehetek?" Bementünk a csoportba, ő kb. bebújt a szoknyám alá, elcincogta nekem, hogy szomjas, de ő aztán nem fog inni kérni senkitől. Kértünk ketten inni, aztán felfedezte, hogy vannak a csoportban lovak, de még az az általam annyira nagyon-nagyon alulértékelt my little pony is van egy kosárnyi, amit viszont ő imád. Innentől nem volt megállás. Pónizott a szőnyegen, én ücsörögtem egy kisszekrény mögött néha az óvónővel beszélgetve, néha a csoportban uralkodó, számomra káosznak tűnő őrületet nézve. (mert mindenki mindennel játszhat, egymásnak mehetnek a nagy dömperekkel, és amikor már lépni nem lehet, akkor még elővehetik a gyereknagyságú bábszínház díszletet. aki akar ehet, aki nem, az nem, az csinálhat mást, és ehet, amikor éppen éhes lesz. nekem kicsit kaotikus volt az állapot, de a gyerekek láthatóan élvezték, az óvónéni pedig bírta.) Majd miután eltelt kb. 3/4 óra, és Luca egyszer jött oda hozzám, hogy nézzem meg, milyen szép sorban vannak a pónik, majd visszament játszani, és lassan közeledett a mellette játszó kislány-kisfiú pároshoz, újra odajött, hogy:

Luca: "Menj el!"

Anya: "Jóóó.... hazaviszem a szatyrokat, és jövök vissza."

Luca: "Miért?"

Anya: "Hogy menjünk haza, mert ma nem alszol itt."

Luca: "De! Itt alszom."

Anya: ".............. Gyere menjünk oda Saci nénihez, és beszéljük meg vele!"

Luca elcincogta (mert beszélni még nem mert), hogy ő itt marad, óvónéni pedig azt mondta, hogy most kell gyorsan lelépnem. Úgyhogy leléptem, eljöttem, OTT HAGYTAM! 

Azóta várom, hogy hívjanak az oviból, hogy esetleg nem bírja, haza akar jönni (.... hozzám.....), de lassan vége van az alvás időnek is. 

Szóval Luca 3/4 óra közös időt engedett a tervezett lassabb beszoktatás helyett, és aztán "elengedett". Mennyivel okosabb, mint én. Én alig akartam "elengedni", erre elküldött. :-)

(a következő bejegyzésben fotósorozat jön az ovis reggelről...)