Ezek a bejegyzések elsősorban Zolinak készülnek, mert ma elment a 6 napos edzőtáborba. Legközelebb szombat este találkozunk, és csak remélem, hogy addig itthon nem bolondulunk meg. Az esélyünk megvan rá a mai nap után.
Reggel bőrgyógyászatra mentünk. Zalánnak a lábszárán, Lucának az arcán és térdén ugyanolyan száraz foltok vannak. Kaptunk rá egy univerzális kenőcsöt, amit kenhetek a gyerekek száraz bőrére, szúnyogcsípéseikre, a begyulladt anyajegyemre, leégett bőrre, szinte mindenre. Szuper multifunkciós kenőcs. A bőrgyógyász szerint ezek örökölhetőek, és vagy csak a bőrprobléma, vagy csak az asztma, vagy ezek kapcsoltan jönnek elő. Zalánnál mindkettő, Lucánál eddig csak a bőrprobléma.
Aztán Zalán alig akart aludni ebéd után. Azt mondogatta, hogy ő felnőtt akar lenni. Én speciel mit meg nem adtam volna, hogy lefeküdhessek 1 órácskára? De éppen meglátogatott a külföldön dolgozó unokatesóm. Nagyon örültem neki, de az alvás elmaradt, pedig 1,5 órán keresztül a 3 gyerekünk egyszerre aludt.
Délután nálunk játszott Bence és Dorina. Közben Luca egyszer leesett a kanapé oldaláról. Nagyon sírt, beütötte az állát, pedig eddig kb. 30x mondtuk el, hogy oda ne másszanak fel. Időben elkezdtünk vacsizni (vacsora közben is leesett a székről, de ügyesen tompított a kezével; KONKRÉTAN ülő helyzetből ledőlt balra, és az oldalára esett, nagyon sírt), fürdeni, így Zalán és Luca már 19:55-kor mesélés után ágyban volt, ami nekik nagyon korai, éberek voltak, ezért fél 9-ig énekeltünk. Közben 6x kellett Lucát"visszaterelni" az ágyába, mert nem akart lefeküdni. Aztán még mindig nem akartak aludni, így megint kiabáltam. (Vacsora közben is kiabáltam, mert Zalán mindennel foglalkozik, mindenhez komoly magyarázatot fűz, csak nem csinálja, amit éppen kéne.Ez nagyon idegesítő.) Ezek után komolyan vettek, és tényleg sikerült elaludniuk.
Ja, és Luca elalvás előtt sírdogált apa után: "Appppaaaa.Apppaaaa....." Kb. 4 napja mondja az apa szót.
Ekkor fel kellett ébresztenem Zetét (mert ő még békésen aludt), hogy nekiálljunk a fürdésnek. Vacsi előtt megkapta az antibiotikumot, a Pro+kid-et és 240 ml tápszert bevágott.
Napközben igyekszem minél-minél többet szoptatni, hogy ha műtétre kéne mennie Zetének, mindenképpen kapjon anyatejet, és bemehessek vele baba-mama szobába. Talán nekem kéne elmennem az akupunktúrás orvoshoz, hogy több tejem legyen. Vivi ezért ment el hozzá, és sikerült.
És az orvos ma még nem hívott. Talán holnap. Zete nagyon mosolygós, néha felsír, mintha szelek csikarnák (a doktor nénink szerint ez lehet a vesétől is), de ez ritka. Békés, kiegyensúlyozott baba, akit a 19. században teljesen egészségesnek nyilvánítottak volna a külső jelek alapján. Nagyon-nagyon szuper, hogy már van ultrahang, izotóp diagnosztika, aneszteziológia, sterilizálás stb.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése