Luca mára virradóra féll 1-kor kért inni, és utána de. 10-ig aludt. Édes angyalom!!! Drága Chamomilla!!! (Már ha van némi köze ehhez...) Zoli 6-ra ment dolgozni, úgyhogy reggel én összekészítettem Zalánt, útnak indítottam papával fél 8-kor, és aludtam 10-ig. A Pipolphent csak így tudom szedni, hogy minden szabadidőmet alvással töltöm.
A Sedatif PC megalkotásáért pedig örök hálám. Azt nem tudom, hogy képzelték, hogy van 3 fix étkezésem, ami előtt fél órával el tudom szopogatni a tablettákat, hiszen folyamatosan nassolok és eszem, de a reggeli fél órát képes vagyok betartani, úgyhogy én csak akkor szedem. Reggeli előtt fél órával 2 tabletta. És olyan vagyok, mint a saját lassított felvételem. Zalánnak 5x-6x simán elmondom, hogy mit szeretnék, ezután még várok, hátha megmozdul, aztán megkérem, majd leülök, segítek neki befejezni, amit csinál, majd megint megkérem párszor. Aztán már kicsit hangosabb vagyok, de addigra elindul benne valami, és haladunk a végcél felé. Ha valami elromlik, kiborul, tönkremegy, semmi baj. Majd megoldjuk. Aznap harmadszorra ette le magát? Nem baj. Majd kimossa a mosógép. Minden meglesz, mindent elérünk.
Hát, én így érzem magam pár napja. Nagyon-nagyon jó érzés, hogy bentről elmúlt az állandó görcs, a magamnak való megfelelni vágyás, a kapkodás. Sedatif + placebo= nyugalom!!! Persze nem mondom, hogy néha nem kap el a harci ideg, de sokkal később, mint eddig.
Zalán esti elalvása nem megy könnyen, de ezt is sokkal tovább és nyugodtabban bírom. Tegnap 1/2 10-kor még azt magyarázta, hogy miért van a takarója így meg úgy. Hát akkor már kiakadtam. Reggel persze 7 óra után alig bírtam felébreszteni, de este hiába kérem, hogy aludjon már, mert reggel nem tud ébredni, semmi. Addig nem alszik, amíg nem kiabálok vele. Akkor becsukja a szemét, és hipp-hopp elalszik. Azt figyeltem meg, hogy nézelődik, igazgatja a takaróját, játszik az aktuális plüss alvótárssal, és nem csukja be a szemét. Hát, nyitott szemmel én még sem láttam embert aludni. Aztán becsukja, és 1 perc alatt képes beájulni. Nem tudom, hogy mi az ok és mi az okozat. Nem csukja be a szemét, mert nem álmos, inkább eljátszik, vagy azért nem alszik, mert a végsőkig akar még játszani, ébren lenni, és ezért nem hajlandó becsukni a szemét? A lényeg, hogy ha hajlandó becsukni a szemét, akkor nagyon hamar elalszik, csak erre nem tudjuk rávenni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése