Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2010. január 24., vasárnap

Hihetetlen, de már várom

Alig tudom elhinni, hogy 5, legfeljebb 6 hét múlva lesz egy babánk. Annyira beállt az életünk már egy kerékvágásba, hogy nagyon furcsa lesz újra babázni. Most már egyébként nagyon várom. Lassan a szüléssel is kibékülök, hiszen már készülgetek rá lelkileg, fizikailag, "táskailag". Voltam a dm-ben, vettem ezt-azt, összekészítettem Zete ruháit, már csak ki kéne mosni, előkészítettem a ruhácskáknak a helyet.
Zoli kéne, hogy nekiugorjon összerakni a kiságyat, és előkészíteni a kicsi szobát, ahova megérkezünk, és ahol a kezdeti időkben aludni fogunk Zetével. A gyerekek maradnak természetesen a szobájukban, Zoli a hálószobában, a középső legkisebb szobát pedig megint babaszobának alakítjuk át, mint Lucánál. Fűtés szempontjából is praktikus, hogy miénk lesz a legkisebb szoba, mert áprilisban befejezik a központi fűtést, és olyankor házilag kell megoldanunk a babaszoba melegét. Nagyon jó, hogy hamar bemelegszik, bár így is horribilis villanyszámlát fizetünk szülés után a nyári melegig.

0 megjegyzés: