Kénytelen vagyok új címkét szánni ennek, mert szóba fogom hozni még néhányszor az elkövetkező hónapokban.
Eleinte mi is teljesen elutasítottuk az oltást. Nem oltunk, immunt erősítünk!!!
Aztán teltek a hetek, és az ismerős orvosok véleménye is megváltozott. Először Zalánék doktor nénije mondta, hogy Zalánt, Zolit mindenképpen oltassuk be, hogy engem megvédjenek. Ma még azt is mondta, hogy reméli, lesz elég lélegeztetőgép, amikor majd tombol a járvány. Zoli nagyon-nagyon ellene volt az oltásnak(ó aztán semmi pénzért nem adatja be), és őt is csak az Este c. műsorban elhangzottak -a magyar vakcina nagyon jó minősítése- győzték meg, illetve hogy én annyira erőltettem a babánk miatt.
Aztán elmentem Orosz főorvoshoz, hogy neki mi a véleménye. Számomra ő volt az igazi döbbenet. Az egyébként állást nem foglaló, mindent rám bízó orvos kategorikusan kijelentette, hogy mindenképpen oltassam be magam, mert tök jó, hogy a családom minden tagja védett lesz, én majd elkapom a boltban vagy a lépcsőházban. Már több kismamája beoltatta magát minden különösebb tünet nélkül. És az újszülöttet nem lehet oltani, viszont a pocakomban az én ellenanyagom miatt ő is védetté válik, így tudom megvédeni őt szülés után is. OK.
Aztán a háziorvosom, aki nagyon-nagyon alapos, körültekintő, akinél 15-20 perc egy vizsgálat (ez jó, ha éppen én vagyok bent, de nagyon rossz, ha még öten vannak előttem), ő is határozottan javasolta, hogy menjek, oltsunk. OK.
Úgyhogy mi oltunk, és körülöttünk, a családunkban, az ismeretségi körünkben nagyon sokan.
Én azért is szerettem volna az oltást, mert persze, hogy az immunrendszert kell erősíteni, és egészséges embernek valószínűleg semmilyen szövődménye nem lesz, ha elkapja a H1N1-et, túl lesz rajta, CSAK KÖZBEN FERTŐZ!!! Kérem, itt többről van szó. Vannak emberek, akik egészségi állapotuk miatt nem választhatnak, hogy beoltatják-e magukat. Hol van itt a felelősség? Miért ne lehetne fékezni a járványt úgy, hogy az egészséges emberek beoltatják magukat, és nem fertőznek tovább?
Mi oltunk. Én is, de erről a következő bejegyzésben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése