Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2009. november 16., hétfő

H1N1 oltás

Az első elhatározásunk szerint Zalán és Zoli kaptak volna oltást, aztán döntött a családom is, hogy miattam és Luca miatt beoltatják magukat, nehogy még ők fertőzzenek meg minket. Lucát nem javasolta egyik orvos sem. Orosz főorvos szerint ezt az oltást nehogy beadassam 3 éves kor alatt. (Most ezen igazodjak ki... 1 év - 3 év..)
Én beértem azzal, hogy a fiúk védettek lesznek (így közvetve mi is), aztán 2 nap alatt úgy döntöttem, én is oltatok.

Egészen mókás, hogy körülöttem mindenki beteg, Luca taknyos, Zoli elkapta tőle (miközben időpontja volt a háziorvosánál), Zalánnak hörghurutja van, én pedig ma délután megkaptam az oltást. Pénteken még elzárkóztam attól, hogy engem oltsanak, erre én kaptam meg leghamarabb. Nem is bánom. 25-én mennem kell laborba, és ott aztán lesz sok beteg ember. Zalán és Zoli, amint meggyógyulnak, oltatnak.

Ja! És kaptam bónusz-oltást. Mi csak a H1N1-ről beszélgettünk, csak azt akartam, készítettem is a bal vállamat. Aztán amikor túl voltunk rajta, elkezdtem öltözni. Megkönnyebbültem, boldog voltam, mert én nagyon félek a tűtől. Erre doktor bácsi ott áll, kezében még 1 oltással. Lefehéredtem. Hát én a szezonálisat kaptam, másodszorra jött a pandémiás influenza oltás. Az orvos szerint (aki nem is mondja vagy kérdezi, csak tök természetesen szúrja mindenkibe a szezonálisat is) csak a kettő együtt igazán hatásos. Hát legyen. Ha ő meri, akkor én merem, mert tényleg nagyon alapos. Néha már-már kötekedő. Szóval elleneztem , most meg én először kaptam egyszerre kettő oltást. És kicsit fáj a jobb vállam. Most várom és figyelem a mellékhatásokat.

0 megjegyzés: