Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2009. október 15., csütörtök

Megnyugodtam

Megint milyen régen írtam! Már régen megoldódott a mocorgós-kérdés,én meg szóba sem hozom.
Szóval vasárnap reggel beszéltem Mónikával, a szülésznővel,és ő mondta, menjek be minél előbb ultrahangra. A terhesambulancián vannak vasárnap is,majd megcsinálják. Bementem, kedves hölgy érdeklődött, miben segíthet, én elmondtam, ő pedig kezdeményezett egy NST-s szívhang-hallgatást. Hát, ez nem sikerült, még túl pici a baba ehhez. Kiültem, vártam-vártam a folyosón, mert nem érte el az ügyeletes doktornőt. Várt velem egy nő, ő receptért jött. Vártunk-vártunk, aztán amikor a hölgy elérte az orvost, ő utasításokat adott: a nő menjen fel hozzá az osztályra receptért, nálam bébifon-nal hallgassanak szívhangot,és ha van,akkor menjek haza. A kedves hölgy szívhangot keresett és talált, majd hazaküldött. Elköszönésképpen mondta, hogy mindenképpen mondjam meg az orvosomnak, amikor jövök hozzá ultrahangra, hogy ő szólt az ügyeletesnek, nehogy az legyen, hogy nem is szólt. Hazafele beszéltem Mónikával, aki lelkemre kötötte, hogy mindenképpen mondjam meg Orosz főorvosnak, hogy az ügyeletes le sem jött az osztályról.
Hétfőn reggel hívott Mónika, hogy találkozott 7 óra körül a főorvossal, mondta neki, hogy voltam bent hétvégén. Orosz főorvos erre: "Akkor a Krisztihez nem jött le a doktornő?" !!!!!!!!!!!!! Reggel 7-kor már hírértéke volt annak, hogy előző nap nem jött le az ügyeletes egy kismamához. Hűha!! Szóval a főorvos Mónikával üzente, hogy menjek be hozzá. Így én hétfőn reggel bementem, megcsinálta a genetikai ultrahangot, és rá is kérdezett: " Ugye személyesen nem találkozott tegnap a doktornővel?" Hát én nem.
A lényeg: a babánk jól van, mindene rendben, az eredmények nagyon jók, csak a lába közét nem mutogatja. Nem tudom,mikor van a következő uh, de addig ki kell bírnom.

0 megjegyzés: