Ketten mentünk le, Zoli maradt itthon Lucával. Zalán nagyon-nagyon nyűgös volt, és előre féltünk, hogy a betegség miatt ilyen is marad egész nap. Majdnem sikerült neki.
Doktor néni után: persze, hogy fülgyulladás, antibiotikum, fájdalomcsillapító, orrkenőcs és minél előbb gyógyulás, mert hétfőn szeretnénk együtt menni az óvodába beiratkozni.
Előtte vasárnap jó lenne elmenni egy előhúsvéti programra: nyuszisimi, barietetés, kézműveskedés, lufibohóc. Remélem, javul annyit, hogy kicsit elmenjünk!
Lucának csak folydogál az orra még mindig. Nem javul, nem romlik. Szerencsére tud tőle aludni.
Nagyon fuffancsok ezek a gyerekek. Már képesek marni egymást. Luca kiabál Zalánra, Zalán kiabál Lucára (persze ő érthetően), amikor érdekellentét van. Zalán elég irigy, Lucának pedig már többnyire az kell, ami Zalánnál van.
A képen pont elindult Luca a vonatért, amivel Zalán játszott.
Zalán és Luca között 25,5 hónap különbség van, tehát nem is volt sokáig egyke, de nagyon-nagyon irigy a Zalán. Lehet, hogy pont a kicsi korkülönbség miatt.
Persze a visszaesés is jól látszik: őt is etetni kell, ő is mászik, őt is vegyem fel = a klasszikusok. Persze sokszor már nem kicsi, úgyhogy külön elbánást kér, amikor ő éppen már nagyfiú. Néha pont elég alkalmazkodni hozzá úgy, hogy a türelem megmaradjon, a lelke ne sérüljön, közben a Luca igényei is ki legyenek elégítve, ő se sérüljön, és mindenki elégedett, békés legyen. Előfordul, hogy nem sikerül. Igyekszem beosztani az arányokat, Luca is várjon, Zalán is engedjen, de kb. mindekttőjük érdeke azonos arányban legyen kielégítve. Tudom, hallom, hogy ez másoknál sincs másképp, de ezt a bőrömön is érzem. Mindegyikőnk ezt csinálja.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése