Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2011. március 16., szerda

Hülye -4%....

Ma reggel megkaptuk Zete eredményét: a lényeg, hogy a jobb vese homogén, ép, normálisan működik, a bal vese "jóval kisebb" (fele a jobbnak, miközben a félévvel ezelőtti eredmények szerint akkor a jobb vese 2/3-a volt), "inhomogén, működésében jelentősen csökkent mértékű".
A lényeg a működés aránya az egészséges 50%-50% és a félévvel ezelőtti 11%-89% helyett: 7%-93%. Azaz a veseműködése nagyon lecsökkent. Pécsett mondták szakvéleményként féléve, hogy ha az 1 éves kontrollkor már 10% alá esik ez az érték, akkor kiveszik.
Zolival most nagyon elkenődtünk. Ma kerestem, de nem értem el a fehérvári és a pesti főorvost sem, de szeretnék mindkettővel időpontot egyeztetni. Muszáj velük személyesen beszélnem!!!

És tudom, hogy lehet 1 vesével is élni, csak éppen senki nem akarná magának sem, a  gyerekének sem, senkijének sem. És egy akár 1, 2 vagy 3 éves gyereknek nem tudom megmagyarázni, hogy most sokáig fájni fog, nagyon fájni fog mindened, meg majd nem lehet mozognod, meg csövek lógnak majd ki belőled. És a megnövekedett kapacitású jobb vese sem teljesen egészséges, mert abban is van egy I. fokozatú vizeletreflux, azaz visszafolyik a vizelet. Jaj, holnap még a háziorvos dr.nénihez is le kell vinnem ezt az eredményt. Most megint elkezdjük futni az orvosos köröket, csak valaki gyógyítsa meg!!!

1 megjegyzés:

Trixi írta...

Nagyon elszomorodtam. Sajnálom.
Van egy ismerősöm, 40 év körüli férfiember a lelkem. 1 vesével él már jó ideje.
Tudom, meg kell választania mit eszik és mit iszik.
Láttam, a hűtőjében mindig van 3 kancsó aloe vera (Forever) és issza és issza, és issza.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Heim Pál főorvosa mit mond. Szurkolok nektek.