Süsü-előadás

Zalán hetek óta mondogatta (mert az oviban ki van plakátolva), hogy szeretne menni a mai Süsü-előadásra. Persze-persze, rendben. Eljött a mai nap anélkül, hogy Timit felhívtam volna jegyekért, és persze el is fogytak, de nagyon hálás vagyok neki, mert bejutottunk.
Már megint nagyon hangosan és félelmetesen kezdődött (ahogy a Kisvakond is), Luca sírásban is tört ki, de kitartó volt (persze segített, hogy befogtam a fülét), így nekünk nem kellett kimennünk. Lassan elkezdtem felemelni az ujjaimat a füléről, de ő visszaszorította. Édes volt. Aztán lassan-lassan hozzászokott, és onnantól nagyon tetszett neki. Zalán most már nem ijedt meg. Nagyon jó volt, mindkettejüknek, sőt!, Zolinak is nagyon tetszett. Szinte biztos, hogy Misi mókusra Zolit is visszük magunkkal. :-)
Aztán amikor vége lett, és kijöttünk, Luca elkezdett nagyon sírni. Először nem voltam benne biztos, hogy miért, de aztán kiderült, hogy még nézni akarta. Hiába mondtuk, hogy otthon a TV-ben megnézheti, őt ez nem érdekelte. Aztán csak kievickéltünk az utcára, ahol a mi nadrághoz szokott lányunk annyira furcsán ("hidegen") érezte magát szoknyában, harisnyában, hogy rögtön apához bújós kedve lett.