Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2010. szeptember 5., vasárnap

Saját lista

Ma már nem volt akkora hatása a szabályainknak. Sokszor hivatkoztam rá, ami Zalánt még néha érdekelte is pár másodpercig, aztán újrakezdte pl. a szirénázást, kiabálást. Hisztiből is jutott mára. Luca pedig egyszerűen tesz az egészre. Ő annyira hangosan üvölt, hogy nem lehet szólni hozzá, csak ha ordítok, de attól csak hangosabban üvölt. Alapból kiabál Zalánnal. Ha mi nem figyelünk rá, a második hozzánk szólásnál már kiabálva szól, és a hiszti Luca lényege. Mindent egyedül akar csinálni, és ha véletlenül segítünk, vagy sietnünk kéne, ezért megteszünk valamit helyette, akkor is üvöltős hisztit kapunk, és mindent visszarendez eredeti állapotába, hogy ő megcsinálhassa. Egyedül öltözik, eszik, pisil (sötét WC-be be, ajtót becsukja, ülést felemeli, lépcsős szűkítőt felteszi, levetkőzik, felül, pisil, kitöröl, lemászik, felöltözik, szűkítőt leveszi, tetőt lehajtja, tetőre felmászik, WC-t lehúz, lemászik, kijön, sötét fürdőbe bemegy, fellépőt kihúzza, pulóverujját felhúzza, csapot megnyit, kezét bevizezi, beszappanozza, lemossa, csapot elzár; csapot megnyit kezét beszappanozza, lemossa, csapot elzár; és ezt újra; és újra; és újra... és itt bemegyek, leveszem, megtörlöm a kezét, kihozom a fürdőből, hogy pólót/pulóvert cseréljünk), ruhát választ, játékokat elrakja, és mindent megtesz, amit a Zalán 3,5 évesen, sőt néha ma sem tesz meg (pl. egyedül öltözés). Csak győzzük kivárni.

0 megjegyzés: