Zalán műtéte

Sz*r napom volt, de a lényeg, hogy Zalán túl van a műtéten, és jól van.
A tegnapi tompultság (Zete veséje miatt) mára elmúlt, de a reggel még rosszul alakult. Kezdődött azzal, hogy a Zoli jött 6:45-kor ébreszteni, amikor indulnunk kellett volna. Jelzett a telefonom, de kinyomtam. Csak még 2 percet...Ebből 45 perc lett.
Aztán 7-kor elindultunk, felszedtük anyukámat, és nagyon örültem, hogy magammal vittem minden papírt, amire szükség volt. Érkezéskor már nem örültem, mert a papírpótló nővér volt, aki egyszer már szinte lecseszett, hogy elhagytam a papírt. Ma sem volt problémamentes a találkozás, mert nem túl finoman jelezte, hogy tegnap a sebész látogatása után fel kellett volna mennünk az osztályra, hogy elmondják, mit vihetünk, és mi hogy lesz. Nagyon elnézést kértem, és ezt kivetítettem a nap során elkövetett mindenféle hibámra, mert manapság nem nagyon vagyok magamnál, és még péntek 13. is van, amiben egyébként nem hiszek. Becsekkoltunk 3 nagyon kedve szobatárs mellé, a gyerekek kicsit játszottak, majd Zalán megkapta az altató kúpot, és lementünk a műtőkhöz. Persze Zalán végig sírt. Aztán jött az aneszteziológus, hogy kéri a Spiropentet, hogy bevigye a műtőbe, ha Zalán fulladna. És egyébként előző nap mondta, hogy hozzam. Nincs. Bevette a gyerek reggel az asztma gyógyszert? Nem. (Itt jött a flegma leb*s, hogy de hát megmondta. Tényleg. És?) Már a sírás határán voltam, és hogy hazarohanok a gyógyszerekért. Folytatódott a flegma stílus, és hogy így nem műtik meg Zalánt, mert a terhelt helyzetben befulladhat. Visszamentünk az osztályra (Zalán nagyon vidáman), apukám 10 perc alatt beért a gyógyszerekkel, majd 9:10-kor Zalán bevette a gyógyszert, 9:24-kor újra lementünk a műtőbe. Jött az aneszteziológus (flegmán), de Zalánnal kedves volt. Jött műtős nő: "Ő az a kisgyerek, akinek az anyukája olyan?" ??????????????? Erre én: "Igen. Ő az, akinek az anyukája mostanában kicsit szét van csúszva, mert nem tudja megemészteni, hogy a féléves gyerekének ki akarják venni a veséjét." A mondat végén már zokogtam. Ritkán vagyok így, de ma nem tudtam abbahagyni a sírást. Sírtam-sírtam, és a végén ez a bunkó műtősnő simogatott, és vigasztalt az édesanyja példájával. Aztán bevitték Zalánt, aki így másodszorra már jókedvű volt, még integetett is, ahogy bevitték. 20 perc múlva kihozták, sikított, vagdalta magát, amíg felértünk az osztályra. Ott beleült az ölembe, és sikított. Ez enyhült, de szerinte mindenki buta, a papa is, engem utál stb. Nagyon vicces volt, ahogy sikítás közben tompán a fejemhez vágta, hogy utál. Ült az ölemben, én meg visszafojtva nevettem, ettől rázkódtam. Ekkor abbahagyta, hátrafordult. Alig bírtam leplezni, hogy ez milyen jó móka. Aztán folyton beszéltünk hozzá, de 12 óra környékére jutott oda, hogy kiszállt az ölemből, és akart játszani. Nyugodt volt, de ha felhúzta a pólóját, mindig sírva fakadt. Fél 1 körül eljöttem szopiztatni, anya maradt vele, aztán felhívtak, ha lehet, ne menjek vissza, mert nagyon nehéz volt megnyugtatni, pedig tök jól váltunk el. Szóval délután bement hozzá apukája, a papa, Peti, csak én nem mehettem vissza. Most viszont csak az számít, hogy ő nyugodt maradjon. Anya ott alszik, mert Zoli 5:30-kor megy dolgozni, úgyhogy a kicsikkel kell lennem reggel, amíg jön 8 órakor apukám hozzájuk, hogy hazahozzam Zalánt.