Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2010. augusztus 9., hétfő

Elsők

Ma két első-dolog történt velünk.

Zetét ma kellett fejlődésneurológiai kontrollra vinni a kórházba a korábbi nyaki hipotónia gyanúja miatt. Mit tehettünk, felpakoltunk, és Zete életében először elmentünk 4-en. A kórházba 1 babakocsival, 2 db 5 éven aluli, szabadon mozgó gyerekkel. Zalán, Luca feltűnően szófogadóak voltak. Biztos a hely szelleme miatt. Mindenki odavolt tőlük, a neurológiai rendeléssel szemközti szemészeten még foglalkoztató füzetet is kaptak. Aztán meglátogattuk a gyereksebészeti osztályt új papírok ügyében, megnéztük, hogy milyen klassz játszósarok vár minket, majd nagyot szaladgáltak a kórház parkjában. Abszolút sikeresnek mondhatom a mai délelőttöt! :-))

És ma először (de ma kétszer is) birkóznom kellett Zetével egy hülye pelenkacsere miatt. Állandóan fel akar ülni hasizomból (mondom neki, hogy próbálja másképp, mert a testvérei is ezt csinálták, sikertelenül, aztán megtanulták normálisan (bár ez nem jelenti, hogy nem ő lesz a kakukktojás)) és forogni akar, ezeket egyszerre, illetve hogy ez sikerüljön, őrült módon keresi a kezemet és kapaszkodik bele. Szóval mostantól jönnek az elfordulós, kergetőzős peluscserék. Ami azt jelenti, hogy már nem pici baba. :-(

0 megjegyzés: