Szigorúan politikamentes!!!
A Skálában (kb. 2 hete már) minden termékre 50%-os leértékelés van. Voltam párszor, mert mindig eszembe jutott valami (Zalánnak nadrág, aztán ünneplős cipő, nekem szoknya, tálak stb.), és egyszer úgy hozta a sors, hogy Zetével kellett mennem. A babakocsi túl nagy és nehéz ahhoz, hogy a mozgólépcsőn megtartsam, ezért kiszemeltem a liftet.
1. Délelőtt még be sem volt kapcsolva, és a lifttel szembeni ajándékpultnál dolgozó hölgy azt sem tudta, hogy egyáltalán jó-e a lift, vagy hogy kinek kéne szólni.
2. Egy másik anyuka is szeretett volna babakocsival liftezni, ezért ő vigyázott Zetére, amíg felszaladtam az első emeletre a pénztárosokhoz.
3. Ők nem kompetensek, keressek valamelyik osztályról egy eladót.
4. Eladó nem tudta, hol a kulcs, de menjek le, majd ha megtalálta a kulcsot, lejön értünk a lifttel.
5. Vártunk, eladó megérkezett a lifttel, majd felvitt minket a 2. emeletre, és aztán elment dolgozni.
6. Másik anyukával nem szerettünk volna külön-külön lemenni az 1. emeletre, mert már a feljutáshoz is kaptunk pár pofavágást, de sajnos nem tudott megvárni, sietnie kellett, így egyenként keresnünk kellett a másodikon egy eladót, aki keresett egy kulcsot, és külön-külön levitt minket az elsőre.
7. Vásárlás után 10 PERCIG tartott, mire találtam egy első emeleti eladót, aki hajlandó volt segíteni lejutnom a földszintre. Pechemre a legelső liftezős eladó nő volt, és amint segítséget kértem, gúnyosan megjegyezte a kolléganőjének: "Ma egész nap csak lifteztem!" De azért elindult megkeresni azt a r... kulcsot.
Hihetetlen, de lejutottam, és még vásároltam is. Viszont akkor megfogadtam, soha többet nem megyek egyedül a Skálába babakocsival.
Az eladók olyanok, mintha a 80-as évekből ragadtak volna itt: eladók kék nadrágban-fehér blúzban-kék mellényben, a pénztárosok fekete nadrágban-fehér blúzban dolgoznak. Lassúak, és nem túl segítőkészek. És döbbenetes, mennyire nehéz babakocsival közlekedni.
2010-ben.
3 megjegyzés:
Ki kéne próbálnod a hordozókendőt, az összes problémára megoldás!
Van kendőm, csak én ügyetlen vagyok, és nem tudom belekötni a csecsemőt, így mindig megvártam, amíg nagyobbak lettek, és biztosan köthettem őket függőlegesen.
Csecsemőnek is tökéletes a függőleges kötés, mind a gerincét, mind a csípőjét tökéletesen tartja, tévedés azt gondolni, hogy csecsemőt csak fekvő helyzetben lehet hordozni!
Én újszülött kortól hordozok és csak szopinál használom a fekvő kötéseket.
Én megpróbálkoznék a helyedben az elől kereszttel, nagyon jó kis kötés, és szuperül tart!
(írhatsz nekem, ha segítség kell, az orsolya74kukacfreemailponthu-ra).
Megjegyzés küldése