Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2010. május 14., péntek

Fejlődésneurológia

Csütörtökön voltam Zetével fejlődésneurológiai vizsgálaton, mert a doktor néni 2-3 hete nyaki hipotóniára gyanakodott. A lényeg, hogy Zete nyeklik (vagy úgy mondják, hogy nyaklik??, szerintem nem), mint egy rongybaba, és nem tartja a törzsét, nyakát.
Az orvos megkérdezte, hogy mikor kaptuk a beutalót, mert most mindent korának megfelelően csinál. Édes volt, ahogy igyekezett kúszni. :-)
És egy szó nélkül tűrte a vizsgálatot. Nagyon ügyes volt. Idetekerte, odaforgatta az orvos, késztette lépni, kúszni, és ő mindent ügyesen csinált. Volt 1-1 hajmeresztő gyakorlat, amikor Zete lógott a levegőben. Ez is kell a vizsgálathoz, de azt hittem, menten leesik kicsikém.
Szóval azon kívül, hogy Zetével többet járunk orvoshoz, mint Zalánnal, Lucával összesen tettük, amikor ennyi idősek voltak, minden rendben van. Én szívesen elviszem mindenhova, ahova a doktornő mondja, legalább meggyőződünk, hogy nincs semmi baj.
Ja, azt írtam, hogy múltkor tüdőröntgenre vittem, mert nem nagyon akart elmúlni a zajos, hörgő légzése? Ott is minden rendben volt, de legalább megnézték.

0 megjegyzés: