Két kicsiről és egy babáról hétköznapokról és ünnepekről, kérdésekről és válaszokról
RSS

2010. május 30., vasárnap

3 beteg

Mindhárom kicsi beteg. Zete már régóta húzza ezt a hörgős légzést, de most már legalább hurutos, szakad fel.
Szerintem Zalán a májusi jéghidegben fázott meg. Fogalmam sincs, hogy ő hogyan köhög (azonkívül, hogy nagyon), mert különböző napszakokban különbözőképpen. Néha hurutosan, aztán pár órával később száraz, sípolósan, ami az asztmatikus. Tegnap este is csak nyitott ablaknál tudta abbahagyni a köhögést (ez is asztmatikus), pedig 2x befújtunk neki a spray-ből. Szóval vele kapcsolatban teljesen tanácstalan vagyok.
Lucának csak folyik az orra, de most már elkezdte az orrfújást. Ügyesen próbálkozik, bár még elég gyenge.
Gondolván a hétvégére, péntek délután még leszaladtunk a doktor nénihez. Zalán akkor még nem kapott antibiotikumot, mert még nem alakult ki a bronchitis, Lucának persze akkor még semmi baja nem volt, de Zete az általános vizsgálat, fülvizsgálat közben fekve ugrott egyet az ágyon, úgyhogy kaptunk egy sürgős beutalót a fül-orr-gégészetre. Este 7-kor Zalánt, Lucát leraktam Zoli anyukájánál, én pedig bevittem Zetét középfülgyulladás gyanújával. Szerencsére "csak" hallójárat-gyulladása volt, amit fülporszívózással (mert tele volt váladékkal), gyógyszeres gézcsíkkal és szombat reggeli kontrollal "kikezeltek".
Az ügyeletes orvosnak megemlítettem, hogy szülés után Zete bal orrlyukába nem tudták bedugni a csövet, és hogy orrporszívózáskor is jelentősen kevesebb váladék jön abból. Megvizsgálta és szerencsére nincs teljesen elzáródva, csak kicsit szűkebb.

0 megjegyzés: