Költözés

Nem, nem mi megyünk. Viszont lassan egyre többen körülöttünk. Az ember lánya megismer másokat, megszereti őket, ez kölcsönössé válik, majd ez átalakul egy "drogos" érzéssé, amikor már szüksége van rájuk....... és ezután a megszeretett barátok ELKÖLTÖZNEK, KI- és ÁTTELEPÜLNEK. A francba.
És még mondja valaki, hogy mostanság ne a veszteség-érzés uralkodjon el rajtam. OK, eleinte nagyon ment, hogy elfogadom a helyzetet, mert szeretem a barátomat annyira, hogy akarjam neki a jobbat. De vége. Vagyok annyira önző, hogy most már magamnak akarom a jót, még ha szeretem is annyira a barátaimat, hogy akarjam nekik a jót.
Ráadásul most halmozottan kaptam/kaptuk a nyakunkba, mert Anikóék is, Nóráék is mennek. A francba.
Anikóék költözése valószínűleg minket (Zolit és engem) terhel meg inkább, nem a gyerekeket, de minket rendesen, mert nagyon szeretjük őket. Zoli nem egy rajongó-típus, de Anikóék közel állnak hozzá is. Nincsenek véletlenek, őt direkt kaptam szobatársamnak. Akkor nem gondoltam, hogy ilyen jó barátaink lesznek, de nagyon jó. Viszont most nagyon-nagyon rossz.

Nóráék költözése viszont a gyerekeket is nehezen érinti majd. A francba, most is a sírás kerülget, mert ők évek óta nagyon közel állnak hozzánk. Zalán nagyon szereti Mátét (közel 6 éves), Luca pedig Zitát (4,5 éves). Évek óta rengeteget játszottak együtt, csináltunk közös programokat. Luca szinte belenőtt a családi életükbe. Nóra jó barátnőm lett, és az apukák is megtalálták a közös hangot. Luca nagyon rajong Nóráért. Zalán pl. napok óta azt kérdezi, hogy felmehet-e játszani Mátéhoz, de Máté és Zita most nincsenek itthon. Nem baj, ez az én fiamat nem zavarja, ő Nórához és Mózeshez is szeret felmenni játszani és szokott is. Tegnap este teljesen magától azt mondta: "Nagyon szeretem Mátét." Persze, egy 4 éves gyerek életében nagyon sok az a 2 év, amit szoros barátságban, napi kapcsolatban töltött egy másik gyerekkel. Luca pedig "összenőtt" velük. Örülök, hogy nekik jó lesz, de egyelőre nem tudom elképzelni a hétköznapjainkat nélkülük. Marad a skype, az e-mail és az évi pár látogatás, mert átmennek az ország másik felébe (szélére). Hatalmas változás, de már kezdhetném megszokni a változásokat. :-( Szinte még vicces is lehetne, hogy Anikóék az ország egyik végébe, Nóráék a másik végébe mennek. Haha. Mi meg itt maradunk középen.

A kezdeti mellbevágás, majd kiabálós felháborodás után most csendes szomorúságot érzek.
És hogy fogom megmagyarázni Lucának, hogy nincsenek Nóráék, amikor hazajövet egyből továbbmegy a lépcsőházban, és veri az ajtajukat. (Mint pl. tegnap.) Persze, mindent megoldunk, ezt is majd könnyen megoldom, de azért nyavalygok, mert nem akarom ezt az egészet.