Ma voltam a nőgyógyásznál. Velem minden rendben van. Imádom, szeretem őt, vittem meglepiket. A CD tök nagy meglepi volt. Kérdeztem, hogy emlékszik-e a "magyar nótára", amire szültünk. Mondta, hogy igen, erre odaadtam a lemezt, amit vittem. Örült neki, és mondta, hogy enélkül is eszébe szoktam jutni, mert nem sokan csinálják ezt így. (4 éven belül 3 gyerek.) :-) Előfordul azért másokkal is. Ugye Zsuzsi? :-))
Aztán vittem fényképeket, hogy megmutassam, mivé cseperedtek a közösen megszült gyerekek 2-4 év alatt. Ez jó lezárása egy szoros közösségben megélt 4 évnek. Véget értek a szülések, a gyakori viszontlátások, ezért most fotókkal búcsúztam. Számomra nagyon meglepő volt, hogy azoknak is örült. Láthatóan örült, és pl. a Zetét tartó Zalános fotónál megállt, nézte-nézte, majd hihetetlen módon ellágyult minden arcvonása, és megszólalt: "Hát nem gyönyörű?" Szerintem is az, de én elfogult vagyok.
Nagyon szeretem doki bácsit, és nehezen élem meg, hogy mostantól vele sem találkozom.
Szóval nagy érzelmesen elbúcsúztunk, és eljöttem. Aztán kb. 20perc múlva jutott eszembe, hogy nem fizettem a vizsgálatért. :-) Nagyon ügyes vagyok. Pár meglepivel elterelem a figyelmét, és feltűnés nélkül simán meglógok fizetés nélkül. :-) Tiszta hülye vagyok! :-) Visszamentem, és jót nevettünk, hogy mindig találok megoldást mindenre. Most pl. arra, hogy hamar viszontláthassam. Hát, ezt most ilyen hülye módon tényleg sikerült megoldanom. (Egyébként mást nem nagyon.)
Zete pont 6 hetesen 3260 gramm. Gyakran szopizik. Van úgy, hogy nem is adok egész nap tápszert, viszont megnyugtató a tudat, hogy nem kell éheznie, ha kimerülnek a tartalékaim. Cumitól megnyugszik, úgy tűnik, cumi marad. Már többet van ébren napközben, skkor nem szeret egyedül az ágyban. Kézben minden rendben van. Norina mutatott egy videókkal illusztrált kendő-kötős honlapot, úgyhogy Zetét majd magamra kötöm. A testvérei imádják. Óvnom kell tőlük,de azért, mert állanóan puszilgatnák, hozzábújnának.
Most megyek aludni, mert leragadnak a szemeim. Majd folytatom.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése