Gyorsan beugrom, írok pár sort, mert most éppen van pár szabad percem. Az éjszaka horror volt. Összesen aludtunk 00:40-01:40 és 05:40-07:30 között. Tehát 3 órát. A 39 feletti lázát sem hűtőfürdő, sem Nurophen, kúp, borogatás, semmi nem vitte lejjebb. Többet már nem merem fürdetni, mert még tüdőgyulladást kap. A lázcsillapítók közti 4 órát pedig nem bírja ki, mert minden adag után marad a láza. 39,4-gyel ébredt reggel, és most 39,7-tel vitte le a Zoli injekcióra, a napi átlag a kettő között van.
Zoli reggel 6-tól a kúton volt, most hazajött, levitte a doktornőhöz, aztán este 6-ra megy vissza a kútra, még lehúz 4 órát.
Napközben anya átjött segíteni, de Zalán szinte semmit nem engedett neki, úgyhogy bújás, borogatás, öltöztetés, lázcsillapítás, mesélés, lázmérés, etetés, itatás, orrfújás (ez szinte 3 percenként), párásítás, homeózás, pisiltetés váltotta egymást, és én lassan beájulok a fáradtságtól. Doktor néni volt délelőtt, szerinte valami baktérium, kap antibiotikumot, lázat csillapítunk, és minden rendben lesz. Csak kicsi Zalán már sír, hogy nagyon fáradt, közben meg minden lefektetéskor annyira köhög, fújjuk az orrát, és annyira forró, hogy mondogatja: ő nem tud aludni. Remélem, most a szuri után beájul, és kicsit pihen. (Már csak a sok sírástól is, ami lesz.)
Annyira hosszú volt az éjszaka a sok orrfújás, köhögés mellett, és a sok Anna,Peti,Gergő után is, hogy elkezdtünk NGC-t és Spektrumot nézni. Talány: éjjel fél 5-kor miért megy Barney és barátai a TV-ben? Miután azt megtaláltuk, és a teljes mai JimJam-műsor hajnali adását, Zalánt alig bírtam rávenni, hogy aludjon. Persze az az alvás sem volt hosszú ilyen állapotban.
Egyéb: a szívem facsarodott, miközben az én kicsi elesett fiamat éjszaka simiztem, orrát töröltem, itattam, etettem, melengettem (gyereket nem láttam még így remegni, mert annyira rázta a hideg), és közben arra gondoltam, hogy a gyermekotthonban kihez bújnak a beteg kicsik???
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése