Szomszédok

Írnom kell róluk, mert ritka szerencsések vagyunk. Eddig is tudtam, hogy kivételesen jó lakóközösség a miénk, de a vajúdás, szülés során tanúsított aggódásuk, figyelmük nagyon meghatott.
Tudni kell, hogy egy négyemeletes panelház földszintjén lakunk. A véletlen úgy hozta (bár nem hiszek a véletlenekben), hogy több szomszédunk is bekopogott egyéb okok miatt, így pillanatok alatt terjedt a hír, hogy a házba lassan baba érkezik. Pl. Erika a 4. emeletről, miután tőlünk elment, azonnal telefonált a férjének. :-) Egész nap érdeklődtek, hívtak.
Délután találkoztam Orsi férjével, Krisztiánnal, aki mondta, hogy a házban már mindenki tudja, hogy vajúdom. Közvetlenül kórházba indulás előtt találkoztunk Erika férjével, aki amint kilépett a házból, hívta Erikát, ő pedig rögtön hívott engem. Ilyenek a mi szomszédaink. :-)
Tegnap találkoztunk nyugdíjas Pista bácsival a 3. emeletről, aki kérdezte, hogy már itthon is vagyunk? Mondtam, hogy Zete már egy hetes. Erre ő: "Igen tudom."

Mindenki tudta, és mindenki aggódott. Ez fantasztikus érzés. A kórházba menet, Zoli egyszer csak azt mondta a kocsiban: "Látod? Nem vagyunk egyedül." És ahogy mondta, tudom, hogy neki is nagyon különleges volt az érzés. Kivételesen szerencsések vagyunk, hogy olyan emberek között élhetjük a mindennapjainkat, akiknek mindig van két kedves szava, vagy egy érdeklődő kérdése a szomszédjához. És egy extra: a földszinti lakásnak megvannak az előnyei és természetesen a hátrányai is. Zajosabb, mint a magasabban lévő lakások, mert a szomszédok nem mindig figyelnek pl. a bejárati ajtóra. Nekik jó az, ha tökig kitárt helyzetben elengedik, úgyis becsukódik. Csakhogy az csapódik. És egyébként is mindenki szinte"rajtunk"megy keresztül. No de mióta itthon vagyunk, én alig hallok zajt a lépcsőházból. Pl. nem csapódik az ajtó, vagy nem beszélnek hangosan a lépcsőházban. Őszintén mondom, hogy még gondolatban sem jutottam el idáig, hogy "Milyen jó lenne, ha..", miközben arra lettem figyelmes, hogy kvázi csend van. Fantasztikus emberek a szomszédaink.

És hány embernek adatik meg, hogy a szomszédjában lakik a lelki társa? Aki elfogadja, aki hasonlóan érez, aki szinte szavak nélkül megérti. Akihez bármikor fordulhat, és tudja, hogy tényleg meg is teheti és megteszi, ha szüksége van rá, mert még egy fél gondolat erejéig sem fog rá haragudni, hanem segít. Kicsit szentimentálisabb vagyok, biztos a szülés miatt, de tudom, hogy a Gondviseléstől kaptam ezt a barátságot, és nem véletlen, hogy most. Hálás vagyok érte, és igyekszem éreztetni, mennyire fontos, mert ritka kincs.