Hisztis Zalán

Zalán az utóbbi hetekben nagyon hisztis. Először azt hittem, hogy a betegség miatt. Aztán ezen a héten azt hittem, hogy a betegség utáni oviba járás miatt.
Mindenki számára képtelenség volt, amit művel: a szüleim ledöbbentek, a doktor néni rászólt, az öcsém besokallt, én meg már teljesen ki voltam attól, hogy mindenre egyből sikítással, üvöltéssel, ordítással, toporzékolással válaszol.
Ma reggeli közben jött a nagy megvilágosodás: Zalán fel akarja hívni magára a figyelmet.
És erre miért nem gondoltam eddig??? Teljesen nyilvánvaló. Aztán a következő "miért" ezek után már jött magától: félti a jövőjét. Félti a helyét a kistestvér miatt. Bizonytalan, csak nem tudja elmondani.
És egyszerre összeállt a puzzle. Ő mindig is még egy húgot szeretett volna. Ledöbbent az öcsike hallatán, de nem adta ki magából a csalódottságát. A jogos csalódottságát. (Szerintem eddig nem adta ki, mert most talán azt is csinálja.) Minden este kérdezi, hogy a gyorsabb úton megyek-e érte az oviba, hogy fog-e hiányozni. Minden este kéri, hogy maradjak mellette simogatni, hogy én énekeljem el neki az altatódalunkat, amivel lezárjuk az estét (ezt azért kéri, mert nagyon szereti ő énekelni, Lucának is csak ő énekelheti, de neki mindig csak én énekelhetem, más nem). Tegnap is kiabált az öltözőben, amikor késve értem hozzá, hogy ő nem kisfiút akar, csináljak valamit.
Hát persze!! Ha kislány lenne a kistestvér, akkor ő maradna az egyetlen fiúcska, így pedig azt hiszi, hogy osztoznia kell. Hát, kicsit kell is, de nem amiatt, mert Zete születik, egyszerűen ezzel jár a három baba. És ma reggel is amiatt üvöltött, hogy én vigyem oviba,mert Zete, Luca velem vannak, őt pedig apa elviszi tőlünk, tőlem.
Szegény Zalán, hülye én. Nagyon-nagyon lelkiismeret-furdalásom van most emiatt is. Szegénykém. Teljesen másképp kell hozzáállnom, és én hülye, csak ma reggel óta tudom. Nagyot csalódtam magamban...