Attila, Isten ostora, avagy agresszív gyerek a csoportban

NAGYON HOSSZÚ BEJEGYZÉS!!! CSAK TÜRELMESEKNEK! :-)
Zalán ezen a héten újrakezdte az ovit. Vége az őszi szünetnek, ami kicsit megkönnyebbülés nekem, mert a 13. napon már szinte egymás agyára mentünk. Ő hisztis volt, én kiabálós, Lucára semmi figyelem, idő nem jutott. Vasárnap már mondogatta, hogy ő nem megy oviba, de egészen jól viselte a reggeli elválásokat.

Attila, a csoport agresszív tagja rendszeresen üti a többi gyereket, akár játékkal, akár kézzel. A nagycsoportosokat gondolkodás nélkül vágja hátba, de óvónéni elmondása szerint van egy nagycsoportos kislány, akit konkrétan "terrorizál".
Persze nagyon valószínű, hogy sokszor nem olyan súlyos a helyzet, ahogy Zalán elmeséli, de ha ő súlyosnak éli meg, akkor tök mindegy, hogy mekkora vagy hány pofont kapott. Engem csak az ő lelke érdekel.
Attilának nagyon nagy hatása van a gyerekekre. Biztos van, akinek imponál az erőfölény, és biztos van, aki tart tőle. Zalán az utóbbi időben többször mondogatta, hogy neki Attila a barátja. Ekkor érdeklődtem az óvónőtől, hogy szerinte milyen hatással van a gyerekemre ez a barátság. Óvónéni mondta, hogy egyáltalán nem jó hatással. Zalán átesett a ló túlsó oldalára. Nem figyel oda, hogy szóltak neki, vagy rászóltak, újra és újra megcsinálja, ami miatt elővették. "Verekedést" nem kezdeményez. Zalán pedig mesélte, hogy Attila akkor még megütötte, amikor nem ismerte, de most már barátok, és nem veri. A gyerekem azért barátkozik Attilával, hogy ne üsse???
Ez volt a szünet előtt. Aztán itthon sokat beszélgettünk, és Zalán újra ment oviba. Erre hétfőn már panaszkodott, hogy Attila megint megütötte. Szerdán pedig, hogy a Jenci ütötte meg. (Tőle is kap néha 1-2 ütést.)

Könyörgöm!!! Normális ez a helyzet??? Ezt hagyni kell??? Hagyni kell, hogy a gyerek megvívja a saját csatáit, vagy közbe kell avatkozni? Meddig kell tűrni egy szülőnek, hogy a gyerekét kb. rendszeresen bántsák? Úgy érzem, hogy valameddig hagyni kell, hogy maga vívjon csatákat, de nem tudom a határt.
No, a héten úgy döntöttem, itt a vége.

Hétfőn, miután Zalán mesélte az öltözőben az Attilás történetet, újra beszéltem az óvónővel. Megkérdeztem, hogy Zalán agresszív-e az Attilával kötött barátsága hatására. Még mindig nem kezdeményez, de visszaüt. (Miért? Végtelenül hagynia kéne magát?) És beszéltünk arról, hogy tényleg elszáll néha 1-1 pofon. Eleven a csoport, megoszlik a figyelem. (Meggyőződtem, ha merek szólni az ügyben, akkor nem kerülök olyan ciki helyzetbe, hogy közben az én gyerekem ugyanazt csinálja.)
Zolival már hétfőn teljesen felháborodtunk, hogy nem igaz, hogy ezt ennyiben kell hagyni, hogy a csoport eleven.
Szerdán, amikor Jenci ütötte meg Zalánt, (a mi óvónőink nem dolgoztak, helyettesítés volt) összefutottam a vezető óvónővel. Érdeklődtem az objektív pedagógiai véleményéről. Szerinte először az óvónő konfrontálódjon a kritikus gyerek szülőjével, úgyhogy vele beszéljek, ne anyukával. Este Zoli megint nagyon felháborodott. Most már azért is, mert Zalán a héten egyre jobban dadog, néha 4x kezd el egy szót, hogy sikerüljön. Emellett extra-hiperérzékeny lett, és felszínesen alszik. Korábban apróságnak tűnő dolgok miatt zokogott, sokszor vigasztalhatatlan volt. Nagyon sokszor elmondja, hogy hiányzunk neki, és kérdezi, hogy ő hiányzik-e nekünk. Furcsa.
Csütörtökön reggel Száva anyukájával öltöztettük a gyerekeket, aki (több szülővel egyetemben) már nagyon dühös Attilára, mert nem csak Szávát tépi meg rendszeresen, hanem a nagycsoportos nővérét is üti az udvaron. Neki elege lett, és szerinte nem megoldás, hogy az anyukával beszéljen. Közvetlenül Attilával kell megértetni, hogy ha nem viselkedik, nagyon megbánja. Vendetta!!! Ez hátha hatásosabb. Jó, gondoltam.(Én még nem vagyok ennyire határozott a kérdésben.) Száva-anyuka ki is hívta Attilát, óvónéni kikísérte, ő pedig elmondta, hogy ha Szávát, vagy más gyereket megüt, ő nagyon megtépi a fülét. Attila ijedt volt. Együtt jöttünk el Száva-anyukával, aki úgy hallotta az óvónőktől, hogy ők rendszeresen beszélnek Attila-anyukának a fia viselkedéséről, de anyuka nem tud ezzel mit kezdeni. (Ekkor értettem először egyet Száva-anyuka megoldásával.)
Délután Zolival együtt mentünk Zalánért, aki a csoportból kijövet megint vigasztalhatatlanul zokogott és bújt belém. Mondta, Attila megint megütötte. Agyamat elöntötte a lila köd. Eközben megérkezett mellénk Jenci és anyukája, aki mondta kisfiának, hogy "Látod, nem szabad megütni a gyerekeket." No, első dühömben Jencit kaptam el. Gyorsan elmondtam neki (anyuka jelenlétében), hogy nagyon dühös vagyok rá is, Attilára is, és ha meghallom, hogy bántja a Zalánt, én ugyan megtépem az ő fülét is. (Sajnos csak durvább megoldások jutottak eszembe, amit persze nem mondhattam, így lenyúltam Száva-anyuka "fültépését".) Jenci-anyuka sajnálkozott, és mondta, hogy az ő fia nem volt ilyen, csak most isteníti Attilát, követi mindenben, és ilyen hatással van rá. Hallotta, hogy Attiláék Angliába mennek, és már nagyon várja, hogy eljöjjön ez az idő. (Ha ez igaz, akkor mi is...)
Közben Zalánt sikerült megnyugtatnom, Zoli felöltöztette, én pedig kihívtam Attilát. Persze a reggel történtek után alig akart kijönni, de óvónéni kikísérte. Megkérdeztem, hogy megütötte-e Zalánt. Első bólintás: igen, további 8 bólintás: nem. Nagyon dühös voltam, úgyhogy nem volt nehéz keménynek lennem. Elmondtam neki, hogy ha megtudom, hogy Zalánt, vagy más gyereket bánt, akkor most megígérem neki, hogy nem csak Száva-anyuka, hanem én is kegyetlenül megtépem a fülét. És amit én megígérek, azt mindig betartom, úgyhogy ebben is biztos lehet, hogy megteszem, de nagyon. Kérdeztem, hogy meg tudja-e ígérni, hogy befejezi ezt a viselkedést (tudom, hogy vicces a kérdés, ismervén Attilát, de az ígéretre akartam helyezni a hangsúlyt). Bólogatott, de hallani akartam. Végül kibökte, hogy igen. Erre óvónéni: "Attila, ezt az ígéretet ketten hallottuk." Mondtam, hogy jó, mert én is megígértem, és bennem bízhat. Köszöntünk, eljöttünk. (A délelőttös óvónő Száva-anyukát, a délutános engem hallott, úgyhogy remélem, már kezdik kapisgálni, hogy elegünk van. Ha nem, akkor én elmondom szemtől-szembe akárkinek.)
Később Decathlon-ban Zalán kicsit el akart menni tőlünk a labdákhoz. Mondtam, hogy megyek utána mindjárt, de egyébként odalátok a labdákhoz. Erre ő: "De anya! Ne veszíts el engem!" (Így viselkedik egy magabiztos gyerek???)
Péntek hajnali 5-kor Zalán nagyon felsírt, és megint vigasztalhatatlan volt. Nem lehetett észhez téríteni, ölelhettem akárhogy, mondhattam neki akármit. Elmondani nem tudta, hogy mi a baja. Zoli gyorsan kihozta Luca mellől, és a hálószobában végül sikerült megnyugodnia. Zoli már készülődött, ment dolgozni. Kijöttem, hogy beszéljek vele, mert úgy döntöttem, Zalán ma nem megy oviba. Inkább csapunk egy nagyon nyugodt, összebújós, játszós, kreatívkodós hosszú hétvégét. Zoli nem értett velem egyet, szerinte hétfőtől péntekig óvoda van, és nincs alternatíva. Benne van a pakliban, hogy Zalán megint nehezebben megy hétfőn oviba, mert jól érzi magát 3 napig, de annyira kétségbeesett volt, hogy én semmi áron nem engedtem el. Zoli bement délelőtt az oviba, mondta, hogy Zalán elég taknyos, úgyhogy kikúráljuk 3 nap alatt. Igaza isvolt, mert már pár napja folyik az orra, de semmi komoly.

Most várakozunk, bízunk, és ha nem változik semmi, akkor megtépem Attila fülét, és időpontot kérek az óvónőktől. Öltözői tájékozódás alapján ehhez a beszélgetéshez több szülő is csatlakozna. Most viszont helyre kell állítani Zalán lelkivilágát.