5. hét az oviban

Túl vagyunk egy újabb héten. Most viszont Zalán számtalan meglepetéssel szolgált.
Kezdte hétfőn, reggeli közben:
"Anya! Ma megpróbálok nem sírni." Sikerült!!! Ónónéni megerősítette Zalán délutáni büszkélkedését, tényleg nem sírt.
Aztán kedden már az autóban mondta, hogy ő imád oviba menni, és megpróbál nem sírni. Sikerült!!! Már annyira felbátorodott, hogy az udvaron nem hallgatott az óvónénire, és mindenáron odament, ahonnan elküldték.
Szerdán nem ígért semmit, ébredés után meg is próbálkozott a szipogással, aztán óvónéni gyorsan rövidre zárt: "Aki rosszalkodik az udvaron, az ne sírjon!" Zalán abbahagyta. Jogos volt kicsit, aznap sem fogadott szót az udvaron.
Csütörtökön reggel már érződött rajta, hogy belefáradt az oviba. Nem sírt, csak szomorúan közölte velem az öltözőben köszönés előtt: "Anya! Amíg otthon voltam, vidám voltam." Én meg kész voltam.
Pénteken már sírósabb reggelünk volt. Alig bírtam kitalálni, hogy miért jó neki, hogy ő most az oviban maradhat, és miért rossz nekünk Lucával. Pont kapóra jött, hogy az oviból mentünk a kórházba a kombinált-teszt és vércsoport eredményekért, így megértette, hogy sokkal jobb játszani az oviban, mint sorban állni a kórházban. Persze délután számon kérte, hogy voltunk-e a leletekért.
Csak a délutáni idegbajos sikítások, üvöltések, hisztik ne lennének!!! Nagyon megterhelőek, de biztosan azért csinálja, mert neki is megterhelő az elválás. Ezért hát megértő vagyok, és inkább emeltem a Magne-B6 adagomat 1x2-re, úgyhogy még mindig mehetek feljebb. Eddig bevált. Lehet, hogy csak placebo, de kérek mindenkit, hagyják meg nekem! :-)
Luca ezeket a hisztiket egészen jól viseli vitamin nélkül is. Kemény csaj! :-)