Műtét!

Kicsi Zalán túl van a műtéten. Nagyon-nagyon örülök neki!

Szóval ott hagytam abba, hogy fél 2kor a szomjúság miatt nagy sírás volt. Bevallom, adtam neki inni 1 dl mentes vizet. Mentségemre legyen szólva, hogy előtte (éjjel fél 2kor) kikértem egy barátom tanácsát, aki éppen véletlenül anesthesiológus. Nagy tanácstalanságomban (mert Beh doktornő azt mondta, ha adok neki akár csak egy korty vizet is, nem műti meg) nem tehettem mást, felhívtam. Nem vette fel, hanem visszahívott. Angliából... Szóval éjszaka Angliából kaptunk altatóorvosi tanácsot. Most már tudom, hogy a reggeli műtét előtt 5- 1/2 6-ig lehet inni 3-4 dl mentes vizet. Fél 5kor is adtam neki pár kortyot, evvel kihúztuk a reggelt.

A halakat sem felejtettem el. Indulás előtt adtunk nekik inni, majd 3 táskával bementünk. A Gégészet nővéreiről csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Ahogy beértünk, egy pillanatot sem kellett várnunk, azonnal beköltöztünk, mindent elmondtak, a gyerekekkel végtelenül türelmesek voltak, mindenkihez volt legalább, de inkább több kedves szavuk. Engem az lepett meg, hogy a gyerekekkel tényleg mennyire nagyon-nagyon türelmesek, és mégis nagyon következetesek. A Zalánnak miattuk, és persze a kedves szobatársunk, Máté és anyukája miatt sem volt semmi félelemérzete, pedig aztán Zalán igazán félős.
Sajnos a műtéti sorrendben csúszás lett (Fehér Dezsőnek éppen meghalt az édesanyja, és az ő műtéteit vették előre, hogy elmehessen az osztályról), de a 8 órás vizit után így is 9 óra után Zalán megkapta az altatót. Szájon át bevehető altatót kapott, és ekkor is nagyon megértő volt vele a nővér, mert előre elmondta, hogy tudja, hogy nagyon rossz ízű ez a "gyógyszer", de kéri, ne köpje ki. Zalán nem is köpte ki. Ügyes volt. Ezután kicsit bebódult, dörzsölgette a szemét, de ő nem bágyadt el annyira, mint az injekciót kapott szobatársunk. Voltak kisebb gyerekek is, és érthetően őket is előre vették, úgyhogy addig mesét olvastam neki. 10 előtt jött érte a betegkísérő néni, és begurította a műtőkhöz. Zalán még éber volt ekkor is. Nagyon sokat vártam a műtők előtt, de mint kiderült, nem volt bent 40 percet, hanem betegkísérő nénivel játszottak , bohócoztak, vártak a sorukra. Ő is nagyon figyelmes és türelmes volt a gyerekekkel, felnőttekkel, de még a kint várakozó hozzátartozókkal is.

Zalán fél 11kor jött ki a műtőből. Aludt, amíg betolták a szobába, de nem volt olyan szerencsénk, hogy visszaaludjon. Amint a betegkísérő néni berakta az ágyába, azonnal felébredt, és kifordult önmagából. Sok bíztatást kaptunk Máté anyukájával együtt, mert mindkettőnk fiacskája nagyon agresszív lett. Csapkodtak, ütöttek, feszítették magukat. Zalán mindenáron a folyosóra akart menni, és kb. 1 órán keresztül iszonyatos frekvencián visított. Üvöltött, hogy kér inni, de 2 órán keresztül nem kaphatott. Az egyik nővér elterelte a figyelmét, amíg mesét vettem elő, és a maradék 1 órát Kisvakonddal húztuk ki. Nem tudom, hogy Zalán figyelmét hogy tudtam volna mesefilm nélkül lekötni. Így is sokszor felsírt, hogy kér inni. Ez nagyon hoszzú 2 óra volt. Aztán fél 1kor adhattam neki teát. Amint elkezdett inni, látszott az arcán a meglepetés, hogy most meg nem tud inni. Mondta is, hogy van valami a torkában, és amiatt nem tud inni. Ezután már ihatott, de ekkor meg nem akart, mert fájt, így hát kiszáradt a torka, és mindig fájt, amikor újra ivott. Ezután azért sírt, hogy kér enni. Fél 4kor ehetett először, addig meséket néztünk, és szerencsére aludt is egy kicsit. Nagyon kicsit. 2 óra körül jöttek be a szüleim, hoztak Zalánnak meglepiket: piros focilabdát, autót. Ezeknek nagyon örült a maga kis bágyadt módján. Fél négykor adtam neki turmixolt krumplifőzeléket, és úgy láttam, jól esett neki. Nyelte, ahogy csak bírta. :-) Most, hogy már ehetett, azért sírt, hogy haza akar menni a játékaihoz. A délután mesenézéssel, evéssel, ivással, Zalánhoz képest nem sok, de mindenki máshoz képest sok sírással telt. A folyós tejbegríz nagyon ízlett neki. :-)))
Délután 5-ig volt nehéz, akkor kezdett el velem sétálgatni a folyosón. Máté is kezdett felélénkülni, és akkor labdáztak, rajzoltak, kirakóztak, kora este már szaladgáltak, huncutkodtak, de ehhez nekünk kellett 6-7 óra.

Vacsira kalácsot kaptak a gyerekek, és Zalán csak úgy zabálta a folyós vanília pudingba áztatott kalácsot. Hamis aranygaluka volt. Éjszaka nagyon meleg volt, Zalán úszott az izzadságban, pedig be sem takartam. Sokszor felsírt álmában. Éjjel próbáltam itatni, de nem kért. Reggel 6kor keltem, gyorsan összepakoltam. Zalán ekkor aludt be a legmélyebben, hiszen övé volt az egész ágy. Hentergős. :-) 7kor ébresztettem, gyorsan felöltöztettem, aztán kimentünk az osztály elé a táskáinkkal, és várakoztunk a doktornőre. 1/2 8kor megkaptuk a zárójelentést, és édesapám hazahozott minket. Ja, persze előtte elmentünk a vércsoport megállapítást. :-)

Hát, így telt a kórházi napunk. Amint hazajöttünk, Zalán teljesen megváltozott. Elszállt a kórházi jókedve. Ott mindenkivel kedves volt, mindenkire mosolygott, köszöntgetett, itthon pedig sírt, nyafizott, de ez is elmúlt az ebéd utáni 4 óra alvással. Kipihente magát, és újra önmaga lett.

Azt elfelejtettem, hogy amikor a betegkísérő néni tolta ki a Zalánt, és mentünk a szoba felé, mondta, hogy az altatóorvos hölgy üzeni, Zalán volt a legaranyosabb kisbeteg. Mindent megkérdezett: "Ez mi? Az mi? Ezzel mit csinálsz?" Mindent tudni akart, és ez nagyon tetszett Szabó Rózsa altatóorvosnak. Délután be is jött a szobánkba, és mondta, hogy Zalán volt a legédesebb aznap. :-))) A délutáni kiabálós sírás, amire éppen beérkezett, természetesen nem tetszett neki annyira. :-)

Sikerült kifognunk az eddigi egyik legmelegebb napot. A kórterem nagyon meleg volt, és a fél napot szomjan kellett végigcsinálni a gyerekeknek. Ehhez jött még Zalán üvöltése, így hőemelkedése is lett. Kapott fájdalomcsillapítót, ezután tudott elaludni, és lehűlni.

Ja, és persze már rájöttem, hogy miért csak pépeset ehetnek. Ha kicsit gondolkodtam volna, rájöttem volna. :-) Hát altatáskor intubálják őket, és ezzel megzaklatják a torkukat. És persze az orrmandulát is szájon át veszik ki.

Nagyon-nagyon büszke vagyok Zalánra, mert nagyon ügyes volt!!! Bátor volt, egyáltalán nem félt műtét előtt, és utána is nagyon igyekezett. Önmagához képest nem sírt nagyon sokat, de hát megműtötték, úgyhogy én mindent megértek.
Kicsi fiam!!! Nagyon-nagyon ügyes voltál!!!!