Végre biztos, Zalán oviba megy.
Június 8-án, hétfőn délelőtt felhívott a Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda vezető óvónője, hogy megkapta a Zalán adatait, és van náluk szabad hely. Ha elfogadom az ovijukat, akkor mehetne Zalán szeptembertől.
Nagy gondolkodásba estünk, mert a fellebbezés alkalmával az Ybl vezető óvónője megígérte, ha szeptemberig egy hely lesz, akkor Zalánt felveszi. Ebben nagyon bíztam, mert szinte minden évben mondanak vissza helyeket szobatisztaság, költözés, más ovi okán. (Sógornőm biztatott, hogy az ő ovijukban kezdéskor szeptemberig öten mondták vissza.) És különben is, Zalánnal itt együtt voltunk beiratkozni, kapott katicabogarat (a csoport jele a katica lett volna), játszott az óvónénivel, és mondogatta, hogy ő a katicás csoportba fog járni. Erre kiderül, hogy legfeljebb talán.
A városban érdeklődtünk: Rákóczi, Tulipános, Palotavárosi tele, és a többi sem kecsegtet semmi jóval.
Mivel édesapám iszkaszentgyörgyi, jó megoldásnak tűnt az ottani ovi. Kimentünk, megnéztük. Fantasztikus óvoda. Pályáznak, nyernek, felújítanak, bővítenek, helyben főznek (a konyhát is most fogják fejleszteni, bővíteni), és ami a legfontosabb, hogy Zalánnak az első pillanattól tetszett, azonnal elvegyült a gyerekek között, kergetőzött egy kislánnyal. Kicsit nehézkes lett volna megoldani a napi ingázást, de ha a városban nem lett volna hely, akkor inkább megoldottuk volna autóval, busszal, csak oviba mehessen. Ja, és Iszkán még volt hely.
Erre 8-án hív Csetényiné a Belvárosiból, hogy a Brunszvik egységben van hely, de gyorsan kéne dönteni, mert délután 4 órakor szülői értekezlet, és arra menni kéne, mert ha nem megyünk oda, akkor kell másnak szólnia, hogy hívja szülőire. (Idén Fehérváron az egyetlen óvoda, ahova beiratkozáskor nem jelentkeztek annyian, ahány hely volt, az a Brunszvik. Érthető okból, szerintem.)
Gyorsan beszéltem az Ybl vezető óvónőjével, és arra jutottunk, hogy most lemondunk az 1 db bizonytalan helyünkről a biztos érdekében. Aztán a jövőt majd meglátjuk.
Végül úgy döntöttünk: legyen a biztos óvoda, biztos hely. Szeptemberben irány a Brunszvik.
Azt mondanom sem kell, hogy herótom van az udvartól. Iszonyatosan rossz helyen van, iszonyatosan szegény, alig van játék. A gyerekek előszeretettel játszanak a vastag kavicságyon, amivel terítve van az udvar, és amiben nagyon jól megül a szmogos por, és minden szaladgáláskor, lapátoláskor verik fel, szívják be. Nem elég, hogy az utca szintjénél alacsonyabban lévő udvar kap minden füstöt, port.
Ezekről nem az óvoda tehet, hanem a város vezetése kaphatna a fejéhez, hogy oda nem ártana egy védőfal, vagy valami széles, magas sövény, tujasor, de nem!!!!!!!! Tudomásom szerint a Brunszvik volt a város első ovija, és a mai napig nem volt képes a város megoldani a kerítésen belül valami védő célzatú akármi telepítését, építését!!!!!!!!!!
Húúú.. Ettől mindeg ideges leszek.
Az óvoda, az óvónénik nagyon szimpatikusak, látszik, hogy ők minden tőlük telhetőt megtesznek, de egy kis fenntartói segítséggel többre jutnának. A nagycsoportosokat pl. elviszik a város felújított, szép játszótereire, hogy ne kelljen az udvarban lenniük, de a kicsikkel még nem indulnak útnak.
Ja, és a parkolás. Barátnőmtől hallottam, hogy az Ybl bölcsi intézkedése nyomán kaptak egy autóra parkolási engedélyt az ovi körzetében a Városgondnokságtól. Nagyon, de nagyon remélem, hogy ez a Brunszvik ovinál is megoldható, mert sajnos arra nincsen pénzem, hogy amikor sikerül kocsival mennünk az oviba, akkor alkalmanként 200-300 Ft-ot fizessek, a szülőikről, anyák napjáról, évzáróról, karácsonyi ünnepségről nem is beszélve. Ennek majd utána kell néznem, mert az Ybl bölcsivel ellentétben a Brunszvikban nem ajánlották fel a szülői értekezleten, hogy aki kéri, annak intéznek engedélyt. De pénzt már szedtek zsákokra.
A szülőire Zolival mentünk. A csoportszobájuk nem lesz túl nagy, de talán 22 gyereknek elég lesz. Mindegy, mert ez lesz. A díszítés egyébként nagyon tetszik, és az, hogy az emeleten van, az egyik fala csupa ablak, sok a természetes fény. Az óvónénik nagyon szimpatikusak, fiatalok. Zalánnak hajó lesz a jele, és a delfin csoportba megy. :-) Vízi gyerek. Egyébként a csillagjegye halak. :-)
A napirend is nagyon tetszik, mert a máshol megszokott fix időpontú étkezéssel szemben a tízórai, uzsonna másfél órán keresztül tart. Megterítik az asztalokat oldalt, és aki éhes lesz, az vehet, ehet, aztán játszhat, majd 10-től irányított játék van. Tök jó, hogy nincs kötelező "most leülsz, eszel". És a gyümölcsnapok sincsenek megszabva: Zsuzsi mondta, hogy a Szedreskerti Oviban kedd a gyümölcsnap. A Brunszvikban mindig frissen kirakják, ha valamelyik szülő hoz gyümölcsöt, zöldséget. Ezt is megterítik egy asztalon a terem szélén, és folyamatosan vehet, aki kér. Nagyon tetszik a rugalmasságuk. Ja, és a téli hidegben is felöltöztetik őket, és negyed órát levegőznek velük, mert szerintük kell a gyereknek a kinti levegő. Tetszik
A szülői értekezleten is többször mondták: "ahogy a gyereknek jó". Nagyon tetszik.
Folyamatos beszoktatás lesz, és novemberig is elhúzódhat. Zalán szept. 7-én kezd, és tudom, ogy mindkettőnknek nagyon nehéz lesz. Akkor lesz 3,5 éve, hogy együtt vagyunk, persze mamáéknál, papáékkal szokott elmenni, de ez más. Nem tudom, mi lenne a jobb. Gyorsan beszokni, vagy lassan hozzászokva. Mindenki a gyors módszerre esküszik, mert rövid távon fájdalommentesebb, de Zalánnál az soha semmiben nem volt nyerő. Neki mindig kellett időt hagynom, hogy megismerje, elfogadja, és ő is akarja. Mindennel így voltunk, úgyhogy talán a nyugalmasabb, lassabb beszokást választjuk. Hosszú távon a lelkének, beszédének az tenne jót, hiszen így is erősödni fog a dadogása szerintem, hát még ha pikk-pakk otthagyom.
Egyébként voltunk bent együtt, és Zalánnak nagyon tetszett a csoportszoba, és neki az udvar is. Már ő is készül, de legalább már egy biztos ovira. :)
Most megint nem nagyon akarom elengedni. Látom, hogy szüksége van társaságra, nekem is időre, úgyhogy dolgozom magamon, hogy a szeptemberi kezdés jó legyen mindkettőnknek. Mostanában sokat ölelgetem...
Szóval jó lesz ez az ovi. Akiket megkérdeztem, vagy nem tudtak semmit, vagy dícsérték. Persze az udvarról senki nem áradozott, de a nevelésről igen. Állítólag nagyon jó a nevelés, a Zolival pedig azt mondogatjuk, hogy reggel esznek, aztán foglalkozás, ebéd, kicsi udvar, alvás, uzsi, utána pedig hazahozzuk, hogy az itthoni játszótérre lemenjünk. Talán az ebéd előtti játékkor még gyenge 11 órás forgalom van, télen pedig a szmog is megfagy. (Reméljük, hideg telünk lesz. :))
Szóval várjuk az ovit, és örülünk neki!!!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése