Zalán már megint egy hete beteg. 10-én kezdődött erős orrfolyással, aztán 12-én folytatódott gyenge köhögéssel, fülfájással, és most tartunk a fulladásos köhögés, alig alvás, hőemelkedés állapotánál. Pedig már a hörgőtágítót is 1 hete szedi, de csak rosszabbodott.
Tegnap ezért elkezdte szedni az antibiotikumot, remélem, hamar segít rajta.
Doktor nénink már elküldött minket allergia vizsgálatra, hogy mitől van a Zalánnak ilyen gyakran köhögéses betegsége.
A fülfájás, a tátott szájjal alvás egyértelműen az orrmandulája miatt van, ezért Dr. Beh Máriától kaptunk időpontot júl 15-re műtétre. A doktornő azt is elmondta, hogy a kórház annyira kevés pénzt kapott műtétekre, hogy ha betegség miatt el kell halasztani a mandula kivételt, akkor lehet, hogy idén már nem tudja megműteni, szóval nagyon vigyázzak Zalán egészségére. Hát, még van egy hónapunk.
Az allergia teszt szószerint horror volt. A "varázscseppeket" tűrte Zalán, de amikor megkarcolták a bőrét, 4-en fogtuk le. A 20 perces várakozási időt végigordította, a tanulók, akik ott voltak a doktornő mellett, 3x jöttek ki "üzletet kötni". Gondolták, valamivel csak sikerül elvonni a figyelmét, de mi tudjuk, Zalán nem egyszerű eset. Kis túlzással még a spatulától is fél, hát még így, hogy a sebes karjára bármikor lepillanthatott. A végén már gyanakodtam, azért néz újra és újra az alkarjára, hogy az enyhülő ordításához új lendületet merítsen.
No, túl vagyunk az allergia teszten. Negatív.
Ma visszamentünk Szokó doktornőhöz, mert kicsi Zalán éjszaka megébredt, onnantól nem tudott visszaaludni a köhögéstől. Zoli bement Lucához aludni, de Luca annyira pörögve alszik, hogy a fejét állandóan beütötte a kiságyba, Zoli pedig ettől alig tudott aludni. Ez az éjszaka mindenkinek nehéz volt. Szegény Zalán annyira nem tudott aludni a köhögéstől, hogy 2 órakor már felajánlottam (ő persze kapott az alkalmon), hogy nézzünk mesét. Bevittem a gépet az ágyba, és az összebújós, csendes mesenézés meghozta eredményét, elpilledt.
Most ebéd után is 1kor lefeküdt, de 1,5 órát köhögött, mire hirtelen elaludt. Bementem, és úgy alszik, hogy felemelte egy nagyobb párnával a felsőtestét. Olyan ügyesen kitalálta, hogyan nem köhög!
Hétfőn elmegyünk Beh donktornőhöz, hogy most ő is nézze meg Zalánt, aztán szerdán háziorvosnál kontroll.
Nagyon bízom benne, hogy a műtét után kevésbé lesz beteges, mert az oviban aztán úgyis minden betegséget összeszed.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése