Ma voltunk Zalánnal a Beszédjavító Intézetben, mert 2-3 hete megint nagyon dadogott. Először tavaly nyáron jött nála elő. Akkor Zolival mentünk el, és a Zsóka néni logopédus azt mondta, hogy a kistestvér születése, az egyik nagy nyári vihar, amit látott és amitől nagyon félt összességében eredményezték azt, hogy elkezdett dadogni. Persze ez csak azoknál a gyerekeknél jön elő, akik erre hajlamosak, de mivel az én öcsikém kisgyerek korában erősen dadogott, és mivel a dadogásra való hajlam örökíthető (ezt is nyáron tudtam meg), feltételezhető, hogy kisfiam erős érzékenysége mellett a genetika is bejátszik.
Már tudjuk, hogy nála erősebb stresszhelyzetben, vagy tartósabb stressz esetén ez előjön.
Most azért mentünk el Zsóka nénihez, mert kb. 3 hete megint jelentkezett a dadogás, felerősödött addig, míg nem tudta végigmondani a mondatot. Aztán kicsit javult, pár napig jobb volt, és megint annyira rosszabbodott, hogy múlt hét pénteken (ápr. 03.) napközben többször magára kiabált. Nem tudott kimondani valami szót, sokáig akadozott egy szótagnál, és akkor hangosan kiáltott egyet. Volt olyan szó ebéd előtt az asztalnál ülve, ami közben 3x kiáltott fel. Nagyon-nagyon rossz volt hallani.
Persze tudom, hogy a megoldás a közös játék, közös tevékenység, teljes nyugi magamban és körülöttem, lelassítani magam, hogy ne akarjon felpörögni hozzám. Na de kérem? Nem tudok minden feszültséget kizárni (és Zsóka néni szerint nem is szabad), és akkor szegénykém mindig szenvedni fog ettől? Ovikezdéskor biztos erősödni fog nála. Beiratkozáskor az ovónéni szóba is hozta, hogy most is hallja a dadogást, és megbeszéltük, hogy szept-ben ez sokkal rosszabb lesz. Jó volt, hogy tudtunk róla beszélni kicsit!
Szóval most havi 1 alkalommal elmegyünk Zsóka nénihez játszani. Szerencsére Zalánnak nagyon tetszett Zsóka néni és a sok játék, úgyhogy szívesen megy legközelebb is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése