2010. október 7., csütörtök
Anyának néptánc, kicsiknek mama
Ma volt az első néptánc oktatás, ami fantasztikusra sikeredett. Egyszerűen az érzés, hogy táncolok, és néptáncot, és hogy én ezt majd kicsit tudni is fogom, nagyon jó volt. Amíg én táncoltam, a gyerekekre Zoli anyukája vigyázott. Hálás vagyok neki, hogy az este 8-ig tartó program sem okoz gondot. Korábban nehézkesebben segített, félt, hogy nem bír a 3 gyerekkel (amit én NEM CSODÁLOK, ÉS TELJESEN MEGÉRTEM), aztán néhány pozitív tapasztalat után már simán eljön este is. Zalánt, Lucát ma 5kor fürdettem, hogy mamának ne legyen velük gondja (8 után meg már késő lett volna), és adtam nekik enni fél 6-kor, de a mama még megvacsoráztatta őket, sőt!!! Zetét is megfürdette. Komolyan nagyon ügyes volt a mama, és nagyon hálás vagyok neki! És Zalánnak, Lucának is, mert ők pedig szófogadóak voltak!!
Címkék:
anya,
gyerekek,
hétköznapok,
szórakozás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése